Egy magyar karácsonyi nemzeti kincs – a szaloncukor
Régebben Magyarországról karácsony környékén különleges csomagok indultak útnak a világ minden tájára. A dobozok szaloncukrot rejtettek, a címzettek pedig a külföldön élő magyar családok voltak, akik csak az anyaországból számíthattak ilyen jellegű segítségre. Ma már könnyebben beszerezhető ez a kedvelt édesség külföldön is, de tény, hogy egy igazi magyar különlegességről beszélhetünk.
Talán kevesen tudják, de a karácsonyfa állítás szokása a német felmenőkkel rendelkező magyar családoktól indult el a 19. század elején. Kezdetben még csak az arisztokraták engedhették meg maguknak ezt a luxust: az egyik legrégebbi feljegyzés Brunswick Teréz grófnő (1775—1861) – aki állítólag Beethoven örök szerelme volt – gazdagon díszített fenyőjéről szól. Később már a gazdagabb középosztálybeliek is felállítottak a fát a fogadószobáikban, végül már a legszegényebbek is részt vettek az ünneplésben, még ha csak egy zöld ággal is.
A fa díszítése és díszítettsége egyéni ízlés és a divat függvénye. Sokan a csillogó üveggömböket szeretik, mások csokifigurákat lógatnak az ágakra, míg megint mások a hagyományosabb, vidékies díszeket részesítik előnyben. Ilyenek a fényes, piros alma, aranyozott dió, szalmadíszek vagy a hófehér pattogatott kukorica füzér. Ami természetesen mindenki fáján megjelenik, az a gyertya (legyen az a hagyományos viasz, vagy a modern elektromos változat) – no és a többség esetében a szaloncukor.
A szaloncukor
Hagyományos édességünk, amit először egy rojtos végű fehér papírba csomagolnak, majd egy rétegnyi fényes alumínium fólia kerül rá, ami a lehető legváltozatosabb színekben pompázik.
Habár a mondás, miszerint a ruha teszi az embert, napjainkban már annyira nem érvényes, a szaloncukor esetében még bizony 100%-ban igaz. A csomagolás mindennél fontosabb! Az egész ország felbolydult, amikor az 1990-es években az egyik csokoládégyár nem a hagyományos papírcsomagolásba foglalta bele az édességet, hanem egy nyomtatott mintákkal ellátott, de sima rojtos alumíniumfóliába.
Bonbonetti nosztalgia szaloncukor
A szaloncukor egy rövid életű, időszakos termék. Karácsony közeledtével a boltok megtelnek az édességes dobozok hegyeivel, de az ünnepek után már csak a legdrágábbakat lehet megtalálni, azokat is leárazva. Ekkor már nem igazán lehet őket eladni, még annak ellenére sem, hogy a statisztikák a bizonyítékai: a magyarok igencsak sokat fogyasztanak a díszekből, minden főre átlagosan több mint fél kiló szaloncukor jut minden évben!
A szaloncukor neve egyrészt arra utalhat, hogy a karácsonyfa mindig a házak szalonjaiban állt, a leggazdagabbak és a középosztálybeliek luxusszobájában. Megint más feltételezések szerint talán a szalon eleganciájára és választékára lehet következtetni a szaloncukor neve által.
Már egy évszázada is a cukrászgyakornokok éjt nappallá téve dolgoztak a karácsony közeledével. Papírzsebkendők ezreit kellett megrojtozniuk, hogy legyen elegendő mindegyik színhez és ízhez, melyekből a vásárlók válogathattak. Több mint egy évszázaddal ezelőtt a szaloncukor kizárólag csak fondantból készült, később már csokiba mártották, majd idővel már ízesítették is őket, vagy egyenesen marcipánból készültek. Napjainkban már a hagyományos, csillogó papírok megszámlálhatatlanul sok ízt rejtenek, melyek közül talán a zselés szaloncukor a legnépszerűbb. Régen minden egyes édességre darabonként volt felfűzve a fonal, vagy cérna, de ma már általában egyszerűen csak drótkapókra aggatjuk őket.
A nagy kérdés: rajta hagyjuk – e az üres cukros papírt a fán?
A karácsonyfát a szokás szerint nem szabad lebontani egészen január hatodikáig. Ilyenkor, habár a csokik csomagolásai még érintetlennek tűnnek, mégis nehéz találni akár egyet is, ami már nem üresen tátong – és ez a téma több családban konfliktusok forrása lehet. A technika, amivel a csábító csokikat nyom nélkül ki lehet halászni a papírjukból, már fiatal korban kialakul, és ez csak tökéletesedik az idő múlásával.
