Szent István király ünnepe

Magyarország ünnepei között kevés olyan jeles napot találunk, amely annyi kiemelkedő eseményről és történelmileg fontos pillanatról emlékezik meg, mint augusztus 20. Naptárunk utolsó nyári hónapjának huszadik napja Magyarországon Szent István király szentté avatásának, a magyar állam alapításának valamint az új kenyérnek az ünnepe.

The Baptism of Vajk Benczúr Gyula (1844–1920)

I. István király uralkodásának legfontosabb tette, amely életművét halhatatlanná, nevét pedig a szentek sorába emelte, hogy uralkodása idején alakult meg a keresztény magyar királyság. Apja, Géza fejedelem őt jelölte meg utódjának, bár a tradicionális trónöröklési rendszer szerint Koppánynak, Somogy-vidék urának kellett volna Gézát a trónon követni. A fejedelem azonban szakított ezzel a renddel, így István első ellenfele Koppány volt.

A győztes küzdelmet követően, István királlyá koronázása volt az első koronázási aktus Magyarországon, s ezzel az eseménnyel megszületett a magyar keresztény királyság. Uralkodása idején alakult ki a területi alapon nyugvó közigazgatás, hozzá köthető a királyi hadsereg felállítása, az adó- és járadék befizetési kötelezettség bevezetése. Országunk keresztény hitének megalapozása szintén az ő uralkodásának köszönhető – egyik legismertebb rendelkezése, hogy minden tíz falu építsen egy templomot.

István életének tragédiája, amely éppen uralkodásának csúcspontján érte őt, hogy 1031-ben, fia, Imre herceg meghalt. Ezt követően nem sokkal 1038. augusztus 15-én ő is elhunyt. I. László 1083. augusztus 20-án, 45 évvel a halála után a szentek közé emelte.